2011. november 28., hétfő

Balla Katica: „Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.”


Nehéz leírni pár mondatban, hogy ki is volt Balla Katica. Az első dolog, ami mindig eszembe jut róla,  hogy ő volt az az ember, akiben láttam a krisztusi alázatot, szelídséget, a feltétel nélküli szeretetet. Olyan ember volt ő, aki miután elfogadta Krisztust megváltójának, azután csak neki élt és szolgált.
2008-ban részt vett a Gyermekek Evangéliumi Tanítása 1 (GYET-1.) tanfolyamon, s miután bevégezte, Örömhír Klub vezetőként szolgált szülőfalujában, Dercenben.
2011. november 12-én (szombaton) is oda készült. Pénteken még megtartotta az ifjúsági szolgálatot, de éjszaka hirtelen magához szólította az Úr.
Vezető egyéniség volt. Egy Örömhír Klub találkozón, amikor a munkatársak imaközösségin voltak, ám a gyermekek közben megérkeztek az alkalomra, Ö egyedül odaállt, megnyitotta a találkozót, majd tovább is vezette.
Szolgált szülőfalujában, Dercenben: a Lélek-zet című újság főszerkesztőjeként, a szabadidő klub és a nagy ifi egyik vezetője és az Ihtüsz együttes tagja volt. Beregszászban részt vett a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) megalakulásában, vezette a FRIGY imaközösségi alkalmait, a Négy Érzék színház társulatának is tagja volt.Balla Katica
Mindezek mellett beszélgetett, meghallgatta az embereket, hirdette az örömhírt csoport- és évfolyamtársai, valamint az őt körülvevők számára. Isten imaharcosa volt. Betegsége alatt is támasza volt a gondokkal küszködőknek.
Vezérigéje: "Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség" (Fil. 1,21).
Ő hitt ebben, és meg is élte mindezt. A Krisztus illatát terjesztette mindenhol. Egy rózsa még akkor is illatozik, amikor levágják, ő még a halála után is terjeszti a Krisztus illatát ismerősei között.