2013. február 20., szerda

Láttam az Urat

Továbbképző alkalmunk, egy áldott együttlét volt, ahol majd 40-en részt vettünk. Voltak közöttünk olyanok, akik már a kezdetek kezdetétől szolgálnak, akik most kapták meg oklevelüket, sőt olyanok is, akik az ÖHK-ból kinőve lettek tanítókká! Áldott legyen az Úr mindnyájukért!
Alkalmunk áhítattal, majd egy húsvéti ráhangolódással folytatódott. Ez egy rendkívüli alkalom volt, ahol a tanítók megosztották tapasztalataikat, csoportonként előkészítették a programot, extra feltéttel, és ezt be is mutatták a résztvevőknek. Nagyon jól sikerült, mindenki nyert új ötleteket, és elmondták, hogy segített mindenkinek, hisz megmozgatta a fantáziájukat. 
Azért, hogy senki ne maradjon le, készítettünk hangfelvételeket, melyeket a program mellett megtalálhatnak, és letölthetnek.
Program:

800 Áhitat
830 Szeretetvendégség
900 Láttam az Urat, interaktív előadás, ötlettár
945 Szünet
1020 Tanítási csomag bemutató
1120 Szünet
1145 Közösségi alkalom

2013. február 5., kedd

Ne legyenek olyanok, mint őseik, a dacos és lázadó nemzedék

     Egy fotósorozatot tekinthettem meg valamikor a kilencvenes évek végén, melyen erdélyi református templomok voltak. Az egyik kép különösen megragadta a figyelmemet. Egy akkora templom, mint a beregszászi nagytemplom, ahol Istentisztelet folyt, és két idős nénit látni rajta, akik ráborulva a padokra imádkoztak. A fényképész elmondta, hogy ennyien vannak a gyülekezeti alkalmakon. Elfogytak...
    Nem-e vár mireánk is hasonló, vajon mi ment meg bennünket ettől? Ezzel kapcsolatban előadást tartottam a Máramaros-Ugocsa megyei presbiteri csendeshéten. Az előadás anyagát írásban később teszem közzé, addig a hanganyagot szeretném mindenkinek elérhetővé tenni: Letöltés

Az előadásban elhangzik az, hogy a gyermekmissziós szolgálatnak van igazán megtartó ereje. Miben tudunk mi a GYEK misszió segítséget nyújtani? Az előadás hanganyagát itt töltheted le: letöltés Letöltés

Letöltési tanácsadó:


Letölteni egyszerű: Miután megnyomtad a "Letöltés" gombot, bekerültél a Data.hu-ra, ahol meg kell nyomnod a "Lassú letöltés" gombot és elindul a letöltés 




Szeretettel: Barta András