Imakalendárium








Az Úr az én pásztorom
Zsoltárok 23,1

Imakalendárium

Augusztus 1. szombat Simon Sándor és Klára. Hálát adunk az Urnak hogy mindeddig megőrzött minket és gondot viselt rólunk.

 Augusztus 2. vasárnap. Deák István. Ezekben a napokban válik véglegessé az augusztus 9-15 közé tervezett Ovisok Evangéliumi Tanítása tanfolyam, könyörögjünk Urunkhoz vezetésért, hogy helyesen döntsünk az ügyben.

 Augusztus 3. hétfő. Fertősalmás. Hálát adunk azért, hogy ebben a szabályokkal teli időszakban is tudtunk gyermek alkalmakat tartani. Szinte teljesen megújult az Örömhír Klub, hordozzuk imádságban őket is és azokat is, akik kinőttek, hogy számukra is tudjunk továbbra is lelki táplálékot adni egy új csoportban.

Augusztus 4. kedd. Tiszaágtelek. Hálát adunk a lehetőségért hogy az internet segítségével terjedhet Isten Igéje. Kérjük az Urat, hogy minél több gyereknek fontos legyen.

Augusztus 5. szerda Simon József és Ellus. Mennyei Atyánk meg tud őrizni minden bajtól, és mindenre van hatalma. Imádkozzunk Hozzá a járvány és a karantén megszűnéséért.

Augusztus 6. csütörtök. Marinka János és Ibolya. Könyörögjünk az Úrhoz az önkéntes tanítókért és önmagukért is, hogy ez a karanténos időszak közelebb vigyen hozzá és erősödjön a vele való kapcsolatunk.

Augusztus 7. péntek. Buda Olgi. Vigyük Istenünk elé az előttünk álló időszakot, hogy felismerjük Isten akaratát és engedelmeskedni tudjunk Neki

Augusztus 8. szombat. Tekeháza. Imádkozzunk azért, hogy a gyerekekhez a karantén idején is eljusson az evangélium. Hogy újra megnyílhassanak a templomok, és újra találkozhassunk a gyerekekkel és személyesen adhassuk át Isten üzenetét.

Augusztus 9. vasárnap. Gut. Mennyei Atyánk köszönjük mindazt a jót, melyet tőled kapunk, köszönjük, szeretetedet irántunk Kérünk, hogy legyen újra lehetőség a gyermek alkalmak megtartására, adj változást az országunkban.

Augusztus 10. hétfő. Simon József és Ellus. Ma könyörögjünk azokért a munkatársakért, akiknek az Úr ebben az időben adott próbát. Hadd erősödjenek meg a győzelemre!

Augusztus 11. kedd. Buda Olgi. Könyörögjünk Urunkhoz, hogy adjon bölcsességet megtalálni a lehetőségeket elérni a gyermekeket az Ő igéjével.

Augusztus 12. szerda. Mezővári. Hálát adunk Istenünknek az elmúlt nehéz időszakért, az imádkozó testvérekért, akik mellettünk állnak. Könyörögjünk továbbra is munkatársainkért, akik betegségben vannak.

Augusztus 13. csütörtök. Fornos. Áldjuk az Urat azokért a gyerekekért, akik kapcsolódtak az Online Tábor (Zoom programon) alkalmaihoz. Adja az Ur, hogy a tanultak áldássá legyen az életükben.

Augusztus 14. péntek. Marinka János és Ibolya. A gyerekek többsége az internetes oldalakon keresgél. Könyörögjünk értük az Úrhoz, hogy keressék azokat az oldalakat, ahol meghallják  Urunk szavát.

Augusztus 15. szombat. Deák István. Szeretném magasztalni Istent a rendszeres anyagi támogatókért, akiket mellém állított a szolgálatba. Urunk áldja meg életüket gazdagon.

Augusztus 16. vasárnap. Simon Sándor és Klára. Kérjük a Mindenható Istent, hogy a karantén végeztével töltse be a Bereg- Campet csoportokkal.

Augusztus 17. hétfő. Tivadarfalva.  Hálát adunk Urunknak, hogy eddig megóvott és megvédett bennünket. Kérjük, hogy védjen, őrizzen továbbra is. Könyörögjünk, hogy tudjuk megtartani a tervezett nyári alkalmakat. 

Augusztus 18. kedd. Tiszapéterfalva. Adjunk hálát Urunk megtartó kegyelméért és könyörögjünk, hogy minél hamarabb visszaállhasson a normális gyermek és felnőtt istentiszteleti rend.

Augusztus 19. szerda. Forgolány. Hálát adunk Mennyei Atyánknak azért, hogy megtartott minket és bölcsen vezet. Köszönjük azt, hogy ebben a nehéz időszakban is szólhat az igéje és elérhetjük a gyerekeket az internet segítségével. Könyörögjünk, hogy minél előbb újra beindulhassanak alkalmaink

Augusztus 20. csütörtök. Deák István. Hordozzuk Urunk előtt, hogy a karantén idején elindított digitális programjaink, legyenek mindig naprakészek Isten Szentlelkének vezetésében. 

Augusztus 21. péntek. Simon József és Ellus. Imádkozzunk a szülőkért, hogy arra is tudjanak figyelni, hogy gyermekeik milyen tartalmakat néznek az interneten.

Augusztus 22. szombat. Marinka János és Ibolya. "Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk." (Zsoltárok 68,20). Vigyük az Úr elé továbbra is szolgálatuk anyagi támogatását.

Augusztus 23. vasárnap. Simon Sándor és Klára. Ezen a nyáron nem lesz gyerek táborunk, mégis szeretnénk hasznosan eltölteni az időt. Szeretnénk átfedni a kinti előadó termet. Kérjük az Urat, hogy rendelje ki az anyagiakat az átfedésre.

Augusztus 24. hétfő. Buda Olgi. Könyörögjünk Istenünkhöz, hogy adjon lehetőséget beindítani az Örömhír Klubokat a tanév kezdetével. Adjon Urunk bölcsességet mindent előkészíteni, és szüntesse meg a járvány veszélyét.

Augusztus 25, kedd. Öregakli. Adjunk hálát a Gyermek Evangelizációs Közösség hivatásos munkatársaiért, akik ebben a különleges helyzetben is igyekeznek megoldásokat találni a nyári programokkal kapcsolatban! Tegye az Úráldásossá az újszerű kezdeményezéseket! 

Augusztus 26. szerda. Beregsom. Hálát adunk, Urunk, minden lehetőségért, melyen keresztül szól igéd a gyerekekhez! Kérünk, tedd lehetővé a jövőben, hogy a meg szokott módon tudjunk találkozni kicsinyeinkkel az alkalmakon, táborokban, kirándulásokon! Lássuk meg ebben a furcsa időben is a te akaratodat!

Augusztus 27. csütörtök. Mezőgecse. Imádkozzunk együtt, hogy ne záródjanak be az ajtók templomainkon és gyermek alkalmainkon, ne inogjon meg a hitünk, hanem kitartóan tudjunk tovább szolgálni.

Augusztus 28. péntek. Beregújfalu (baptista gyülekezet). (Napsugár Örömhír Klub). Adjon az Úr vágyat a szívükbe járni az alkalmakra, és nyitott füleket, szíveket az Ige befogadására es cselekvésére. Imádkozzunk a tanítókért is, hogy legyen türelmük a gyermekekhez az Isten szeretete által. Ne fáradjanak el es példamutató élettel tudjanak szolgálni a gyermekek között.

Augusztus 29. szombat. Gát. Hálát adunk Istenünknek, hogy szólhat az örömhír a karantén ideje alatt is. Köszönjük a gyermekek lelkesedését. Kérjük Urunkat, hogy adjon bölcsességet a tanítóknak. 

Augusztus 30. vasárnap. Nagypalád. Kérjük Urunk vezetését, hogy tudjunk hatékonyabban szolgálni a gyermekek között.

Augusztus 31. hétfő. Nevetlenfalu. Imádkozzunk a gyerekek lelki növekedéséért, hogy a mostani helyzetben is kitartóak legyenek és legyen erős hitük.